Modern álmennyezet ötletek – részletesen az álmennyezet típusokról

A modern álmennyezet ötletek a nagyobb kaliberű lakásfelújítások során kerülnek terítékre. Az álmennyezet kialakítása rendkívül izgalmas téma – mutatjuk a lehetőségeket.

Mi az az álmennyezet? Az álmennyezet elnevezése rendkívül beszédes. Olyan belsőépítészeti elemről van szó, amely önállóan nem rendelkezik teherbíró funkcióval. A teherbírásért felelős födém valamilyen ok miatti (ezekről részletesen később) eltakarását szolgálja.

Nem mai találmány

Az álmennyezet nem a modern kor vívmánya, valójában ősibb, mint gondolnánk.

Már az ókori görögök és rómaiak is előszeretettel éltek e „találmánnyal”, mint okos, nem utolsósorban pedig esztétikus építészeti megoldás. Az ókori kultúrák emberei alapvetően fából és vászonból készítették az első álmennyezeteket, elsősorban dekorációs célzattal, illetve a belmagasság csökkentése miatt. Egyébként roppant érdekes, hogy az álmennyezet által egykor betöltött két funkció manapság is fontos kritériumnak számít a szóban forgó belsőépítészeti megoldás irányában. Persze a technológia fejlődése egy sor új kihívás elé állította az álmennyezetet, aminek az rendre meg is felel, persze kizárólag gondos tervezés és minőségi kialakítás fejében.

Álmennyezet készítése: milyen funkciókat tölt be a modern álmennyezet?

A belmagasság csökkentése ma is vezető oknak számít, ha az álmennyezet kialakítására kerül a sor. Ez alapvetően energetikai okokra vezethető vissza. Minél kisebb a fűteni kívánt tér, annál energiatakarékosabb a háztartás a fűtési szezonban – ergo annál több marad a pénztárcánkban. Az álmennyezet kivitelezése mögött húzódó okok származhatnak még akusztikai- és hőszigetelési megfontolásból is, az esztétikai indokokról már nem is beszélve. A tapasztalat azt mutatja, a világítástechnika kialakítása is eredményezheti az álmennyezet készítését. Ez az utóbbi tendencia általában irodaházak mennyezetének kialakításánál nyer fokozott relevanciát, ahol tetemes mennyiségű kábel és vezeték esztétikus, okos elvezetése a cél. Az esztétikai megfontolásoknál élenjáró ok a már meglévő mennyezeten lévő sérülés, esetleges egyenetlenség kijavítása, amit a háztartás lakói szeretnének stílusos, ámde pénztárcakímélő módon megoldani.

almennyezet szigeteles

Az álmennyezet szigetelés szempontjából is előnyös

Ahogy azt tehát megjegyeztük, az álmennyezet energetikai szempontból is rendkívüli hatékony belsőépítészeti térelemnek számít. Ha a szobák szigetelése kerül terítékre, az álmennyezet és a tehertartó födém között minden gond nélkül kialakíthatjuk az igényünknek megfelelő szigetelő réteget. Ez a szigetelő réteg lehet akár ásványi- vagy poliuretán szigetelés is. Az biztos, hogy a szemnek láthatatlan – a fűtésszámlán viszont nagyon is érezteti a pozitív hatását, ha az álmennyezet fölé telepítjük a szigetelőanyagot. Sőt, maga az álmennyezet is jó hőszigetelőnek számít. A speciálisan kialakított álmennyezet panelek például önmagukban nagyon jól szigetelik a szobákat, arról nem is beszélve, hogy maga a levegő is hőszigetelő szerepet tölt be, ami a valód födém és az álmennyezet között van.

Álmennyezet hőszigetelés – az otthonunk valódi hőpajzsa

Amennyiben a lakásban fal-, illetve infrapaneles fűtési rendszer van kialakítva, az álmennyezet lényegében effektív hőpajzsként is funkcionál, hiszen hatékonyan visszaveri a falakból vagy a padlóból áradó hőt, ezáltal is melegen tartva a szobákat. Sőt, magában az álmennyezetben is helyezhetünk hősugárzó infrapaneleket.

Modern álmennyezet ötletek: a variációk színes skálán mozognak

Ha az álmennyezet kialakítása a cél, érdemes tudni, hogy rengeteg út áll előttünk nyitva – a szóban forgó burkolat kialakítási lehetősége rendkívül színes skálát ölel fel, így a céljaink, no meg a pénztárcánk függvényében több opció közül is választhatunk.

Sokak kedvenc megoldása, a ragasztott álmennyezet

Kisebb hiba, beázás csúfítja el a plafont, és szeretnénk egy minden tekintetben igényes megoldást találni ezek eltakarására, méghozzá költséghatékony módon? Mi sem egyszerűbb ennél! A ragaszott álmennyezet paneljeivel könnyű a munka. A szóban forgó térelemet –előzetes gondos tervezés fejében természetesen- egyszerűen fel kell ragasztanunk a födémre, s máris kedvünkre színezhetjük azt. A ragasztható panelek vágását tapétavágó késsel oldhatjuk meg, a felragasztásukhoz pedig speciális ragasztót kell használnunk.

Az időtálló, strapabíró monolit rendszerről

A monolit rendszer nagytáblás, tömör, strapabíró lapokból áll. Alapvetően az ipari létesítmények részesítik előnyben, ahol tetemes mennyiségű kábelt kell elvezetni az álmennyezet fölött. Tökéletesen alkalmas még ezen kívül szerelvények takarására, illetve egyéb gépészeti elemek biztonságos elvezetésére. A monolit panelek ezenkívül nagyon jó hanggátló elemek is egyben, illetve a tűzvédelem vonatkozásában is jár nekik a pirospont. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy a monolit panelek telepítés után már nem bonthatók – utólagos szerelésre tehát már nincs mód.

almennyezet keszites

Modern álmennyezet ötletek: néhány szóban a kazettás rendszerről

A kazettás, vagy másik nevén sávos álmennyezet nemcsak magukból a panelekből, hanem az azok biztonságos, stabil tartásáért felelős fémrácsszerkezetből áll. Ezt a speciális vázat függesztik fel a tehertartó födémre. A váz úgynevezett profilokból tevődik össze. A profilok megadott távolságra vannak egymástól, s ezekbe illeszthetők be a későbbiekben az álmennyezetet alkotó panelek. Ha a sávos kivitelezés kerül terítékre, az álmennyezet panelek az esetek döntő többségében a roppant felhasználóbarátnak számító, sokoldalú gipszkartonból állnak. A gipszkarton álmennyezet és a födém között a szakemberek kényelmesen elvezethetik az elektromos kábeleket, esetleg klímaberendezést telepítenek, vagy hőszigetelőanyaggal burkolják a teret. Természetesen itt kaphatnak helyt a különféle tűzvédelmi berendezések is.

Végszó

Válasszuk bármelyik típusát is a modern álmennyezet ötleteknek, a körültekintő tervezés nagyon releváns, tulajdonképpen ez határozza meg a projekt sikerességét. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, esetleg zéró tapasztalattal rendelkezünk e területen, bátran kérjünk profi segítséget.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás