5 szempont, ami fontos lehet lakás tervezés során
A saját otthon kialakítása mérföldkőnek számít sokak életében. Mégis tény, hogy a régóta várt lehetőség kapcsán általában nem tudja az ember, milyen szempontokat célszerű mindenképpen figyelembe venni. Ha a telek már adott, akkor annak elhelyezkedése, fekvése adott. Ezeken felül azonban számtalan téma felmerül még, mely lényeges a végeredmény tekintetében.
Generál kivitelezés a számok tükrében
Kivitelező cég annyi van manapság, mint égen a csillag. A választás soha sem könnyű, de egyszerűbbé tehető az, ha már rendelkezünk némi előzetes információval egyikről-másikról. Járj nyitott szemmel, és ha valamelyik ismerősöd építkezik, kérd ki a tanácsát arra vonatkozóan, hogy kit érdemes választani. Egy nem megbízható cég rendkívül sok bosszúságot, és akár milliókban mérhető plusz költségeket is jelenthet. Az ár nem elsődleges, sokkal fontosabb annál a kapható minőség és a megbízhatóság.
Tervek a jövőre nézve
Sokan gyermekvállalás, vagy a második-harmadik gyermek érkezésekor döntenek az építkezés mellett. Ilyenkor mindenképpen megfontolást érdemel, hogy milyen terveink vannak a jövőre nézve. Ha már kirepülőben a gyerekek, akkor a szobák számának megválasztásakor ezt célszerű szem előtt tartani.
…