Házépítés olcsón, hogy ne csak álom legyen

Sokan azt gondolják, hogy a ház építés olcsón nem valósulhat meg, hiszen az építkezés minden esetben rengeteg költséggel jár. Aki erről álmodozik, majd egyszer felébred a rideg valóságra. Ez azonban nem feltétlenül van így. Ma már számos építési eljárás, építészeti megoldás mellett dönthetünk, ami lehetőséget ad arra is, hogy lefaragjunk az építkezés költségeiből.


Házvásárlás helyett házépítés

A ház építés olcsón egy igen vonzó alternatíva.

A kérdés már csak az, hogy létezik-e egyáltalán olcsó házépítés? Sokan először házvásárlásban gondolkodnak, mondván, hogy így még mindig olcsóbban megússzák, mintha fel kellene építeni az otthonukat. Igen ám, de amikor elkezdenek nézelődni az eladó ingatlanok között, akkor hamar jön a felismerés: amelyik ingatlan tetszik, az túl drága, amelyik pedig jó áron van, az nem tetszik. Ördögi kör. Ilyenkor merül fel opcióként egy olcsó ház felépítése, elvégre így nem kell csillagászati összegeket kiadni és nem kell beérni kevesebbel sem. De mit jelent az, hogy egy házat olcsón építünk fel?

A könnyűszerkezetes házakban rejlő lehetőségek

Házat nemcsak egyféleképpen lehet felépíteni. Annak idején például nagyon elterjedt volt a vályogépítési technika, ezt követték a téglaházak építése, most pedig már a könnyűszerkezetes ház építés is egy lehetséges megoldás az otthonra vágyók körében.

Miben különbözik ez a módszer az összes többitől? Az egyik legfontosabb különbség, hogy ezzel a technikával úgynevezett készházak jönnek létre. Ez azt jelenti, hogy akárcsak a késztermékeket, a házakat is előre kigondolt metódusok alapján gyártják le. Sok építési műveletet, szakipari részfeladatot gyári körülmények között végeznek el. A munkafázis ezen szakaszában teljesen automatizáltan zajlik. Amikor a készház egyes elemei a helyszínre kerülnek, azok már részben össze vannak szerelve. Ennek köszönhetően sokkal egyszerűbben, gyorsabban épül fel a teljes ház.

Akik mindenáron ragaszkodnak ahhoz, hogy a ház építés olcsón valósuljon meg, számukra ideális választás lehet egy készház.

Ez esetben a megrendelőnek csak annyi feladata van, hogy átvegye a kulcsokat és kiélvezze az új otthonát. Van lehetőség arra is, hogy az ingatlan félkész állapotban kerüljön átadásra, ami azt jelent, hogy nem minden munkafeladat került elvégzésére. Az építtetők ezt a megoldást is nagyon szeretik, ugyanis így még kevesebb pénzt kell kiadniuk. Amikor tudják finanszírozni a további munkálatokat, akkor folytatódik a házépítés.

Könnyűszerkezetes ház építése házilag

konnyuszerkezetes haz epitese hazilag

Az otthonra vágyókban gyakran felmerül a kérdés, hogy könnyűszerkezetes házat saját kezűleg is fel tudnak építeni? A válasz egyértelműen nem, hiszen egy innovatív építési technológiáról van szó, amihez modern gépek, eszközök és ipari körülmények szükségesek. Arról nem is beszélve, hogy igény van a magasfokú szaktudásra és sokéves tapasztalatra. A könnyűszerkezetes ház építése házilag többek között azért sem ajánlott, mert több ember összehangolt, gördülékeny együttműködésére van szükség, ami csak egy jól összeszokott csapat esetében tud megvalósulni. Az észérvek tehát azt diktálják, hogy hozzáértő kivitelező csapatra kell bízni a feladatot, akik már bizonyították a szakértelmüket.

A legolcsóbb ház építése szakemberrel

legolcsobb haz epitese

Amennyiben olcsón szeretnénk megúszni az építkezést, akkor érdemes készház mellett dönteni. Bár itthon is amerikai módra épülnek, de faburkolat helyett vakolt falakkal. Ez azt jelenti, hogy kívülről teljesen olyannak tűnnek, mint a hagyományos téglaházak. A könnyűszerkezetes technológiával felépített épületek nemcsak rövid-, hanem hosszútávon is kímélik a pénztárcánkat. Rövidtávon azért, mert kedvező áron valósíthatóak meg, hosszútávon pedig azért, mert így egy energiatakarékos otthonunk lesz. Ez rögtön két pozitívum is. Ráadásul az amerikai változatok is jól bizonyítják, hogy a készházak mennyire időtállóak. Egy épületben akár több generáció is felnőhet.

Ahogy azt már említettük a ház építés olcsón csak akkor valósulhat meg az igényeinknek megfelelően, ha hozzáértő szakember gárdára bízzuk a munkát. A szakértelem és a tapasztalat a téglaház építés során is fontos, a készházak építésekor pedig különösen nagy jelentősége van. Egy megbízható szakember precízen felméri az igényeket, korrekt árajánlatot ad és a tervezéstől a kivitelezésen keresztül, minden terhet levesz a megrendelő válláról.

Készház árak, avagy mennyi az annyi?

Mindenki nagyon boldog, amikor kiderül, hogy a ház építés olcsón is megvalósulhat vagy legalábbis olcsóbban, mint amire számítottak. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy mennyi kiadással kell számolni? Erre nem lehet általános választ adni, hiszen több tényezőtől is függ. Nem mindegy például, hogy mekkora házról van, milyen telekre szeretnénk építkezni, milyen extra igényeink vannak. Mindezek mellett pedig az is rengeteget számít, hogy melyik építtető céget bízzuk meg a munkával.

Nagyságrendileg néhány adat útmutatónak:

• Faszerkezettel, könnyűszerkezetes technológiával épített ház (92 négyzetméter): 10 millió szerkezetkész állapotig, kész állapotig 31 millió
• Panelekből, könnyűszerkezetes technológiával épített ház (90 négyzetméter): 12 millió szerkezetkész állapotig, kész állapotig 32 millió
• Konténerház: kb. 320 ezer Forint/négyzetméter

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás