Erkély felújítás: miben érdemes gondolkodni?

Az erkély az újépítésű társas házak és persze a panelek elmaradhatatlan eleme. Igazi figyelmet akkor érdemel, ha lerobbant állapotban van, és nem szívesen tartózkodunk odakint éppen emiatt. Az erkély felújítás tehát rendszerint a panel lakások esetében kerül szóba, ekkor viszont gyakran az alapoktól kell kezdeni az átalakítást. Jó hír viszont, hogy korántsem lesz olyan drága az erkély felújítás, mint azt a legtöbben gondolják, sőt, akár saját kézzel is megoldható a feladat.

Persze, ha némi tériszonnyal küzdünk, akkor a hetedik emeleten nem biztos, hogy a festést magunknak kellene elvégezni. Érdemes tehát mérlegelni. Alapesetben viszont akár egy nyéllel rendelkező festőhengerrel is gond nélkül megoldhatjuk azokat a festési feladatokat, melyek magasabb pontokat érintenek. Cikkünkben azt vesszük sorra, milyen munkálatokkal varázsolhatjuk újszerűvé és izgalmasan élhetővé ezt a rendszerint két-három négyzetméternyi területet.

Lomtalanítás, válogatás

Elsősorban azt érdemes átgondolni, hogy korábban mire használtuk ezt a helyiséget, és milyen holmiktól szeretnénk megszabadulni, melyek eddig talán az erkélyen kaptak helyet. Sokan vannak, akik egyfajta lomtárolóként gondolnak az erkélyre, pedig abban remek lehetőségek rejlenének. Szánjunk tehát rá egy napot, és válogassuk ki az ott helyet kapott holmikat. Ha épp nincs lomtalanítási időszak, gondolkodjunk azok újrahasznosításáról, de akár privát lomtalanító céget is hívhatunk.

Tervezés, bevásárlás

Valamilyen elképzelésekkel biztosan rendelkezünk arról, milyen végeredményt szeretne elérni. Ennek megfelelően zajlik majd a bevásárlás. Ha nincs ötleted, akkor könnyen inspirációt gyűjthetsz a Pinterestről, ahol kulcsszavak alapján rákereshetsz az erkély ötletekre, és szebbnél-szebb képeket nézegethetsz. Ha itt nem találsz inspirációt, akkor sehol! Érdemes lehet több lakberendezési és barkács szaküzletben is körülnézni a lehetőségekről, de az olyan alternatív, és napjainkban nagyon divatos megoldásokat se vessük el, mint a raklapokban rejlő előnyök.

Glettelés és falfestés

Ez a két folyamat biztosan nem maradhat el az erkély felújítás során. Érdemes világos színt választani a falra, hiszen ezzel nagyobbnak látszik a tér, és az erkély felőli helyiség is több fényt kap majd. A kültéri falfestékek ideálisnak bizonyulnak az erkélyre, hiszen számolni kell azzal, hogy nedvesség is éri majd bőven a falfelületeket.

Redőnyjavítás, csere

Sok esetben redőny található az erkély felőli nyílászárókon. Ha ez elavult, rossz állapotban van, az rányomja a bélyegét az egész erkély színvonalára. Éppen ezért, ha szükséges, akkor megéri lecserélni a redőnyöket.

Korlát új köntösben

Szintén kiemelt figyelmet érdemel az erkély korlátja, ami már csak méreténél fogva is hatással van az összképre. Sok esetben még a panel design köszön vissza a korlátról, melyet azonban ízlésessé varázsolhatunk. Akár néhány deszka is elegendő lehet, melyet a korlát belső felére rögzíthetünk és tetszés szerinti színnel láthatunk el. Így máris modern, korszerű hatást kelt majd a korlát.

Műpázsit vagy kültéri burkolóanyagok?

Az erkély felújítás során a talajra is érdemes hangsúlyt helyezni. A természetesség kedvelői számára a műpázsit egyfajta megoldást kínál. Ez akár porszívózható is, és ki is rázható, akár egy szőnyeg. Ha valamivel időjárás-állóbb lehetőséget keresünk, akkor a kültéri burkolóanyagok, a WPC megoldások is ideálisnak bizonyulhatnak. Ezek lefektetéséhez akár szakember segítségére is szükség lehet, de ha akad ezermester a családban, akkor házon belül is profi végeredménnyel megoldható a dolog.

Lakberendezés, design

Itt érkezünk el az erkély felújítás leginkább élvezetes részéhez. A körülmények már adottak ahhoz, hogy kihozd a legtöbbet a területből, most már csak szépérzékedre van szükség. Előkerülhetnek a növények, melyek közül olyanokat érdemes választanod, amelyek jól tűrik akár az erkélyen uralkodó nagy meleget is. Ha árnyékos erkéllyel büszkélkedhetsz, akkor bátrabban válogathatsz a zöldek közül, sőt, egynyári növényekkel is színessé varázsolhatod a polcokat, virágállványokat és virágládákat. Ne feledkezz meg a kényelmes kiülő helyről sem, de az olyan dekor elemek is kitűnő szolgálatot tesznek, mint például a madárkalitka, a mécsestartó lámpás vagy a kényelmes párnák.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás