Szerző: Szántó István

panel felújítás

Panel felújítás: izgalmas megoldások kis alapterületen

A legtöbb városban megtalálható panelek sokkal több lehetőséget rejtenek magukban, mint azt gondolnánk. Elég csak bármelyik ingatlanos portálon körülnézni, és a felújított panelek között szép számmal lehet találni olyanokat, melyekről elsőre meg sem mondanánk, hogy nem egy újépítésű lakópark egyikéről van szó. A titok a szabályok felrúgásában és a kreatív, izgalmas megoldásokban rejlik.

Belsőépítészeti megoldások

A paneleknek megvannak azok a tipikus belsőépítészeti megoldásai, melyek sokszor korlátként állnak a lakásfelújítás útjába. A beépített szekrények új életre kelhetnek az ajtók korszerűsítésével. Meg is szabadulhatunk azoktól, ám ez mindenképpen megfontolandó, hiszen a legtöbbször kis alapterületű ingatlanokról van szó esetükben, így minden tárolásra alkalmas helyet célszerű kihasználni. A szűk folyosó is tágasabbá tehető például egy válaszfal kiütésével. Ehhez természetesen a megfelelő elrendezéssel bíró lakás szüksége.

A boltíves megoldások szintén nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen optikailag tágítják a teret. A másik, amivel játszhatunk, az az erkély nyújtotta alapterület. Akár beépíthető is az, és a méretes ablakoknak köszönhetően mégis közel érezhetjük magunkat a napfényhez és a természethez. A Pinteresten jobbnál-jobb erkély-ötletekkel találkozhatunk, megéri ilyen módon inspirációt meríteni.

családi ház szigetelés

Családi ház szigetelés: gondolkodjunk rendszerben!

A családi ház szigetelés jó esetben akár ötven százalékkal is képes csökkenteni az energiafelhasználást. Nem csak a téli hidegre érdemes gondolni, hanem a tikkasztó nyári hónapokra is, így a fűtés és az ingatlan hűtése is olcsóbban kihozható a megfelelő szigetelési rendszer segítségével. A titok a minőségi alapanyagokon, a profi kivitelezésen és a rendszerszintű gondolkodásban rejlik.

lakásfelújítás tippek

Lakásfelújítási tippek az egyszerűség jegyében

Lakásfelújításon gondolkodik? Szeretné viszonylag gyorsan és költséghatékonyan megoldani a dolgot? Még ősszel sincs késő belevágni, s ha nem is jelentős kőművesmunkákat és nyílászáró cserét tervezünk, akkor is átalakíthatjuk az életteret, fókuszba helyezve a megfizethetőséget. Cikkünkben olyan lakásfelújítási tippek nyomában igyekszünk járni, melyek bárki számára ideális választásnak bizonyulnak.

Új függönyöket a lakásba!

Sokan talán nem is gondolják, hogy mekkora változás érhető el azzal, ha új függönyök kerülnek a lakásba. Mivel ezek kifejezetten nagy felületet foglalnak el, ezért jelentős hatással vannak a stílusra és a lakberendezésre. Akár másodkézből, turkálókban is érdemes körülnézni, ugyanis rendkívül igényes, jó minőségű darabokhoz lehet így hozzájutni. Ne feledkezzen meg a sötétítőkről sem, melyek már önmagukban is meleg, otthonos érzetet adnak.

lakásépítés

Lakásépítés: fókuszban a jó szervezés

A lakásépítés kétségkívül rengeteg utánajárással és időráfordítással nehezíti meg a mindennapokat. Vannak azonban olyan területek, melyek fokozott odafigyelést igényelnek, hiszen ha ez elmarad, azzal még több problémát okozhatunk saját magunknak, a plusz kiadásokról nem is szólva.

A megfelelő szakemberek kiválasztása

Építkezés kapcsán a szervezőkészség kiemelt jelentőséggel bír. Ugyan a megfelelő generálkivitelező cég kiválasztásán sok múlik, és ha ez nem jár sikerrel, onnan akár sokszorosára is nőhet a lakásépítés időtartama. A különböző szakterületek feladatainak összehangolása szintén nélkülözhetetlen, ennek hiányában ugyanis üres időszakok alakulhatnak ki, várakozni kénytelenek a gépek és a szakemberek, ez pedig mind-mind plusz költségekkel jár.

teljeskörű lakásfelújítás

Teljeskörű lakásfelújítás tippek a takarékosság jegyében

A lakásfelújításról sokan azt gondolják, hogy elsősorban pénzkérdés. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy néhány okos trükkel és tudatos hozzáállással komoly összegek spórolhatóak meg, és olcsóbban kihozható a dolog, mint gondolnánk.

Természetesen elsőként az a kérdés merül fel, hogy bízzuk-e szakemberre a munkálatokat, vagy igyekezzünk azokat magunk elvégezni. Az interneten nagyon sok praktikus és ténylegesen használható információ érhető el akár a burkolatok felhelyezésével, akár a szobafestéssel kapcsolatban. Ha tehát érzed magadban az erőt, és érthető számodra a leírások, videós anyagok alapján, mit kell csinálni, hogy esztétikus végeredményt kapj, akkor bátran vágj bele! Az üzletekben olyan eszközök is elérhetőek, amelyekkel kezdők is könnyedén elboldogulnak. Ellenkező esetben, ha hiányzik a megfelelő szakértelem, például villanyszerelés kapcsán, akkor nem érdemes kísérletezni, ilyenkor kizárólag a profi közreműködése az, ami kifizetődőnek bizonyul. Lássuk, hogyan takarékoskodhatsz akkor, ha cél a teljeskörű lakásfelújítás!

épület tervezés

Épület tervezés lépésről lépésre

Építkezés alkalmával a megfelelő generálkivitelező cég egy sor problémát levehet a vállunkról. Ennek ellenére tény, hogy nagyon fontos a folyamatos konzultáció és az egyes folyamatok közös átbeszélése. Így nem csak egyéni elképzelései juthatnak érvényre, hanem folyamatosan figyelemmel is tudja követni, hogy milyen százalékon van az építkezés, melyek a következő lépések.

Gondolatébresztő segítség szakemberektől

Az épület tervezés során számos jogszabályi előírásnak kell megfelelni és több olyan gyakorlati feladatra is szükség van, amelyek megelőzik a tervezés és az építkezés elkezdését. 3 dimenziós ábrák és látványtervek készítésével egyfajta elképzelése lehet már előre arról, hogy miként fog kinézni otthona, de ha nincsenek ötletei sem a témával kapcsolatban, akkor gondolatébresztő fotók, öltetek is nagy segítséget nyújthatnak. Sok generálkivitelező cég már előre rendelkezik egy számos pontból álló kérdőívvel, amellyel alapvetően felmérik a helyzetet, hogy mire lenne igénye az érdeklődőnek.

modern építészet

Modern építészet a design tükrében

A modern építészet megjelenésével egyre gyakrabban találkozunk hazánkban is. A finom vonalak, a méretes üvegfelületek mellett a lapos tetők és a légies terek jellemzik azokat az ingatlanokat, amelyek a modern építészet jegyében születtek. A letisztultság éppen úgy szerepet kap ebben, mint a természetes fény terekbe történő beengedése.

A modern építészet jellemzői

Ha alapvetően szeretnénk szólni arról, hogy mi jellemzi a modern jegyekkel rendelkező ingatlanokat, akkor azt mondhatnánk, hogy a felesleges giccs elhagyása. Mies van der Rohe ezt úgy fogalmazta meg, hogy a forma követi a funkciót. Egyre kevésbé számítanak trendnek azok a berendezési tárgyak és elemek, amelyek nem szolgálják a kényelmet és a praktikusságot. Ez persze nem azt jelenti, hogy le kellene mondanunk a design nyújtotta erőről, mindössze a szakemberek úgy igyekeznek megálmodni a modern jellemzőkkel bíró elemeket, hogy azok praktikusan kövesség a felhasználói igényeket.

lakás tervezés

5 szempont, ami fontos lehet lakás tervezés során

A saját otthon kialakítása mérföldkőnek számít sokak életében. Mégis tény, hogy a régóta várt lehetőség kapcsán általában nem tudja az ember, milyen szempontokat célszerű mindenképpen figyelembe venni. Ha a telek már adott, akkor annak elhelyezkedése, fekvése adott. Ezeken felül azonban számtalan téma felmerül még, mely lényeges a végeredmény tekintetében.

Generál kivitelezés a számok tükrében

Kivitelező cég annyi van manapság, mint égen a csillag. A választás soha sem könnyű, de egyszerűbbé tehető az, ha már rendelkezünk némi előzetes információval egyikről-másikról. Járj nyitott szemmel, és ha valamelyik ismerősöd építkezik, kérd ki a tanácsát arra vonatkozóan, hogy kit érdemes választani. Egy nem megbízható cég rendkívül sok bosszúságot, és akár milliókban mérhető plusz költségeket is jelenthet. Az ár nem elsődleges, sokkal fontosabb annál a kapható minőség és a megbízhatóság.

Tervek a jövőre nézve

Sokan gyermekvállalás, vagy a második-harmadik gyermek érkezésekor döntenek az építkezés mellett. Ilyenkor mindenképpen megfontolást érdemel, hogy milyen terveink vannak a jövőre nézve. Ha már kirepülőben a gyerekek, akkor a szobák számának megválasztásakor ezt célszerű szem előtt tartani.

lakásátalakítás

Lakásátalakítás olcsón- hozd ki a legtöbbet otthonodból!

A bennünket körülvevő lakókörnyezet alapvetően határozza meg azt, miként érezzük ott magunkat. Nem csak a színekre, formákra, textúrákra, bútorokra és kiegészítőkre érdemes hangsúlyt helyezni, hanem olyan alapvető területekre is, melyek a higiéniát és az igényességet szolgálják. Míg a lakásfelújítás gyakran hatalmas összegekbe kerül, addig lakásátalakítás során legtöbbször a már meglévő stíluson változtatunk, vagy új színeket, felületeket igyekszünk a négy fal közé varázsolni.

Új színeket a falakra!

A lakásátalakítás kapcsán szabadon engedhetjük a fantáziánkat és megvalósíthatjuk azt a stílust, ami igazán közel áll hozzánk. Mielőtt azonban arra gondolnánk, hogy csak a designer bútoroktól és a méregdrága festményektől kaphatjuk meg azt, amit szeretnénk, érdemes szem előtt tartani a kreativitást, mint vezérelvet. Természetesen minden lakásátalakítás egy tisztasági festéssel kell, hogy kezdődjön, ami ma már nem kell, hogy feltétlen fehér színnel társuljon. A beltéri falfestékek minden korábbinál szélesebb választékban elérhetőek napjainkban, és a legtöbb típussal saját magunk is könnyedén dolgozhatunk. Akár olyan falfestéket is választhatunk, amely hőszigetelő jellemzőkkel bír és a penészesedés megelőzésében is szerepet játszik.

passzívház építés

A passzívház építés egyre divatosabb hazánkban is

A környezettudatosság és az ökológiai lábnyom csökkentése egyre nagyobb szerephez jutnak manapság. A téma világméretű konferenciákon legalább olyan gyakran szóba kerül, mint a hétköznapi teendők kapcsán. Ha lakhatásról van szó, akkor a költséghatékony megoldások mind inkább kedveltek. Ma már hazánkban is egyre többen döntenek a passzívház építés mellett, vagy legalábbis olyan elemeket igyekeznek beépíteni otthonukba, amelyek a fenntartható fejlődés érdekében nélkülözhetetlenek. Nem csak a magasztos célok szólnak azonban a passzívház építés mellett, hanem egyértelműen az anyagiak is. A megfelelő rendszerekkel alacsonyan tarthatóak a fenntartási költségek, ez pedig hosszú távon nem elhanyagolható szempont.

Mi fán terem a passzívház?

Maga a kifejezés arra utal, hogy az energiát felhasználó rendszereket minél kevésbé kelljen alkalmazni, vagy az energia előteremtését megújuló erőforrással sikerüljön megvalósítani. A cél a hőveszteség minimalizálása és a hőnyereség maximalizálása. Nem csak a fűtés kapcsán jut mindez szerephez, hanem a hűtés, vagy például a világítás, a technológiai újdonságok terén is. Fontos, hogy a külső hatásokat megfelelő épületszerkezettel zárjuk ki. A kellemes hőérzethez a szellőző rendszer is hozzájárul. Fontos tudni, hogy a passzívház építés bár egyszerűnek tűnik, de nagyon komoly tervezői munka előzi meg, és a rendszerek kiépítése sokszor igen drága. A megtérülés viszont hosszú távon garantált.…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás